A székelyek történelmét és kultúráját kevesen ismerik Magyarországon, pedig egy székelyföldi utazás előtt mindenképp érdemes valamennyire tisztában lenni a legfontosabb eseményekkel, összefüggésekkel, a várhatóan előbukkanó történelmi nevekkel. A cikk segítségével könnyen elsajátíthatjuk az alapvető tudnivalókat!
Honnan jöttek a székelyek?
Bár a székelyek nyelve, kultúrája ismereteink szerint mindig is megegyezett a többi magyaréval, eredetükről és a Kárpát-medencében történő megjelenésük időpontjáról évszázadok óta vitatkoznak a tudósok. Vannak olyan elméletek, amelyek az avarokban, a kabarokban vagy éppen a bolgárokban vélik felfedezni a székelyek őseit, míg más vélemények szerint a székelyek ugyan magyarok, de még a honfoglaló magyarokat megelőzően, 670 körül érkeztek a későbbi Magyarország területére.
A székelyek körében a mai napig fennmaradt egy különleges eredetmítosz, a hunoktól való származás tudata, amit egyébként a középkori történetírás is magáénak vallott. Az ennek alapjául szolgáló monda szerint Attila hun király halálát követően fiai, Csaba és Aladár összevesztek az utódláson. Miután Csaba királyfit a Szikambria (Óbuda) melletti csatában legyőzte Aladár, Csaba katonáival együtt visszaköltözött őshazájába, Szittyaországba. A seregből azonban háromezren nem mentek el Csabával, hanem Nyugat-Erdélyben, a Csigla mezején telepedtek le, majd később keletebbre, a mai Székelyföld területére költöztek. A néphit úgy tartja, hogy ezeknek a katonáknak a leszármazottjaiból alakult ki a székely nép, amely évszázadokon át várta vezére visszatérését. Amikor később egy alkalommal a székelyeket a környező népek megtámadták, és szorongatott helyzetbe kerültek, meg is érkezett a várva várt segítség. Csaba királyfi „csillagösvényen”, azaz a Tejúton szállt le seregével, legyőzte a székelyek ellenségeit, majd ismét visszatért a csillagok közé.
A jelenleg leginkább elfogadottabb álláspont szerint a székely nép azokból az eredetileg az ország különböző pontjain élő, leginkább határőrizeti feladatokat ellátó magyarokból alakult ki, akiket a 11-13. század folyamán, feltehetőn szervezett módon a mai Székelyföld területére telepítettek át. Ezt az elméletet látszik igazolni a székenként eltérő tájszólás is, amely tájszólások a Kárpát-medence egy-egy nyugati régiójában élők beszédével rokoníthatók. A telepítés a Magyar Királyság keleti határainak védelme céljából történt, leginkább az ország biztonságát fenyegető kunokkal, tatárokkal szemben.
A származással kapcsolatos vitától függetlenül az biztos, hogy az Ázsiából hozott kultúra erősebben maradt fenn a székelység életében, mint a többi magyar népcsoportéban. A székely népművészetben a mai napig kimutatható az ősi vallások motívumainak továbbélése, de egyedülállók a számos helyen megtalált rovásírásos emlékek is. A feltehetően a közép-ázsiai ótörök írásmóddal rokonságban álló rovásírás Európán belül Székelyföldön maradt fenn a legtovább, egy-egy helyen egészen a 16. századig használták.
Magyar, román és rovásírásos felirat egy székelyföldi üzlet bejáratán
A székely székek az önkormányzatiság alapjai
A középkorban Székelyföld területe nem tartozott a magyarországi vármegyerendszerhez, hanem saját közigazgatási egységekre, úgynevezett székekre tagozódott. A hagyományos székely székek Marosszék, Udvarhelyszék, Csíkszék, Gyergyószék és Háromszék voltak, ez utóbbi a 17. században Sepsiszékből, Kézdiszékből és Orbaiszékből alakult ki. A Tordától délre fekvő Aranyosszék is székely széknek minősült, de területileg közvetlenül nem érintkezett a Székelyfölddel, és ma már alig élnek ott székelyek. A székely székek 1874-ig álltak fenn, ekkor területüket beolvasztották az egységes magyar vármegyerendszerbe.
Székelyföld társadalmi berendezkedése összességében meglehetősen demokratikusnak számított a feudális viszonyok között, a székek bizonyos önkormányzatisággal rendelkeztek, és vezetőiket maguk választhatták. A legfontosabb döntéseket meghozó úgynevezett székgyűlésen kezdetben minden szabad székely részt vehetett, később azonban csak a vagyonosabb, magasabb rangú székelyeknek biztosították ezt a jogot. Székelyföld egészét érintő kérdésekben a székely nemzetgyűlés döntött, amelyet a központi fekvésű Udvarhelyszéken, többnyire Agyagfalván tartottak.
Katonák és nemesek
A székelyek legfontosabb feladata a magyar király számára nyújtott katonai szolgálat volt. Társadalmilag a magyar nemességhez tartoztak, ezért számos kiváltságot, többek közt adómentességet élveztek. A hagyományos feudális tagozódás helyett a székely társadalomban három fő réteg alakult ki: a közszékelyek gyalog vonultak hadba, a székely lófők lovon teljesítettek katonai szolgálatot, míg a leggazdagabbnak számító úgynevezett főemberek már egy kisebb csapatot is ki tudtak állítani. Bár a vagyonosabb székelyek már kezdettől fogva igyekeztek feudális alárendeltségbe kényszeríteni az alacsonyabb státuszban lévőket, közszékelyeknek többé-kevésbé a 16. századig sikerült megőrizniük nemesi kiváltságaikat. Ezt követően azonban egyre nagyon arányban jelennek meg a jobbágysorba süllyedt székelyek, a legvagyonosabbak közül pedig helyi arisztokrata családok emelkedtek ki.
Küzdelmek a kiváltságok védelmében
Mátyás király még megerősítette Székelyföld önkormányzatiságát, sajátos társadalmi rendszerét, később azonban a székelyek számos alkalommal kényszerültek arra, hogy az erdélyi fejedelmekkel, majd a Habsburg uralkodókkal szemben erővel védjék meg kollektív szabadságjogaikat. A 16. század második felében többször előfordult, hogy taktikai okokból valamelyik fejedelmi trónkövetelő mellé álltak, és a támogatás fejében tőlük várták a szabadságjogaik visszaállítását. E bonyolult küzdelmek, az elvesztett szabadság miatt elszenvedett sérelmek mélyen rögzültek a székelyek történelmében, a legfontosabb eseményeket érdemes tehát megismerni.
Első helyen említendő a jobbágysorba süllyedés, a közszékelyekre kivetett adók miatt kirobbant 1562-es felkelés, annak ellenére, hogy a felkelés végül elbukott, és a segesvári országgyűlés megerősítette a székely társadalom nemességre és jobbágyokra való tagozódását. Néhány évvel később a székelyek Báthory István helyett a Habsburgok által támogatott Bekes Gáspárt szerették volna a fejedelmi székben látni, tőle remélve az elvett kiváltságok helyreállítását. A székelyek azonban ismét alul maradtak, Báthory serege az 1575-ös kerelőszentpáli csatában vereséget mért Bekes Gáspárra.
1595-ben újból felcsillant a remény a székelyek számára: Báthory Zsigmond fejedelem törökellenes hadjáratot hirdetett, és ígéretet tett a székelyek szabadságjogainak helyreállítására, amennyiben részt vesznek a harcokban. A székelyek nagy lelkesedéssel harcolták végig a csatákat, azonban az ígéretek teljesítése elmaradt. A csalódott székelyek ekkor ismét felkelést szerveztek, amelyet a fejedelem „véres farsangként” elhíresült megtorlása követett.
Néhány évvel később a székely katonákat már a Habsburg-szövetséges Vitéz Mihály havasalföldi vajda oldalán találjuk, aki szintén ígéretekkel állította maga mellé őket. Miután Mihály vajda 1599-ben legyőzte a törökbarát Báthori András erdélyi fejedelem seregét (a menekülő Báthorit a székelyek ölték meg Csíkszentdomokos közelében) és megszerezte az erdélyi trónt, tartotta szavát, és azonnal visszaadta a székelyek szabadságjogait. Az események hatására azonban az erdélyi nemesek inkább gyorsan összefogtak a Habsburg udvarral, közösen megverték Vitéz Mihály seregét, és visszaállították a székelyek jogfosztott helyzetét.
A későbbi erdélyi fejedelmek, Bocskai István, Bethlen Gábor és a Rákócziak már sokkal jobban felismerték a szabad, katonai szolgálatra fogható székelyek fontosságát, megvédték őket a jobbágysorba való taszítással szemben, így a székely katonák fontos szerepet játszottak a fejedelmek 17. századi katonai vállalkozásaiban. Székelyföldre nézve súlyos következményei miatt külön említést érdemel II. Rákóczi Györgynek a lengyel trón megszerzése céljából – a török porta engedélye nélkül – indított hadjárata 1657-ben, amelyre válaszul a török-tatár csapatok végigdúlták Székelyföldet, és különösen Háromszékben vittek végbe súlyos pusztításokat.
A székely történelem sorsdöntő eseményeit felelevenítő Székely kálvária Székelyudvarhelyen
Vallás és művelődés
A 16. századi reformáció hatására Székelyföldön a Kárpát-medence vallásilag legszínesebb régiója alakult ki, amely lényegében – a szombatos irányzat kivételével – a mai napig változatlan formában fennmaradt. A protestáns vallások leginkább Udvarhelyszéken és Marosszéken terjedtek el, Székelyudvarhelytől délre fekvő falvak például jelenleg is egy kis unitárius szigetet alkotnak. Csík és Háromszék északi része nagyrészt római katolikus maradt, sőt Csíksomlyó időközben az erdélyi katolikusok vallási központjává, a Kárpát-medence legjelentősebb zarándokközpontjává nőtte ki magát.
Az egyes felekezetekhez kapcsolódnak a híres iskolaváros Székelyudvarhely nagymúltú oktatási intézményei is: a katolikusok részéről a jezsuiták által 1593-ban létesített gimnázium, míg a reformátusok részéről az 1670-ben, Bethlen János, I. Apafi Mihály kancellárja által alapított kollégium. Székelyföld művelődésében kiemelkedő szerepet játszott a rekatolizáció elől Sárospatakról elmenekült diákok és tanárok közreműködésével 1718-ban létrehozott marosvásárhelyi kollégium. A könyvgyűjtemények közül kiemelkedik a ferencesek csíksomlyói és mikházi könyvtára, valamint szenvedélyes könyvgyűjtőként ismert gróf Teleki Sámuel erdélyi kancellár 1802-ben megnyitott közkönyvtára Marosvásárhelyen.A székelyudvarhelyi református kollégium nemrég felújított épülete
Gótika és reneszánsz
A nyugat-európai művészeti irányzatok – gyakran szász közvetítéssel – mind eljutottak a Kárpát-medence legkeletibb sarkában fekvő Székelyföldre is. A 14-15. századi gótika emlékei, a hálóboltozat és a jellegzetes ívelt ablakok ma is számos helyen láthatók a falusi templomokban, mint ahogyan a reformáció idején bemeszelt, majd a 20. században feltárt középkori freskók is. Miután Szent Lászlónak erős kultusza élt a középkori Székelyföldön, a legjellegzetesebb falképek a cserhalmi csata egyik jelenetét, a lovagkirály és egy kun vitéz között személyes párviadalát örökítették meg. A jelenetek a legjobb állapotban a székelyderzsi, a gelencei és a homoródkarácsonyfalvi templomokban maradtak fenn.
A reneszánsz korból kevesebb emlék maradt fenn Székelyföldön, a legismertebbek közé tartozik a pártázatos Lázár-kastély Szárhegyen, a csíkszeredai, négy sarokbástyás Mikó-vár, a reneszánsz és klasszicista elemeket egyaránt őrző miklósvári Kálnoky-kastély és a székelydályai unitárius templom szentélyét díszítő freskók.Szent László-freskó a Homoródkarácsonyfalvi unitárius templomban
A Habsburg-korszak
Miután a törököket az európai haderők kiverték Magyarországról, a Habsburgok Erdélyt és benne a Székelyföldet továbbra is Magyarország többi részétől független tartományként, „nagyfejedelemségként” kormányozták. Az Erdély jogállását szabályozó Diploma Leopoldinum formálisan ugyan elismerte a székelyek szabadságjogait, adómentességüket, a későbbiek során azonban számos alkalommal tettek kivételt ez alól.
Mindazonáltal a török kor háborúi után a 18. század a békés építkezés időszakát jelentette. Ekkoriban virágzott leginkább a céhes ipar, Marosvásárhely, Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy jelentős gazdasági-kereskedelmi központokká fejlődtek. A kor barokk művészeti emlékeire kitűnő példa a gödöllői kastélyra emlékeztető gernyeszegi Teleki-kastély, míg a klasszicizmus eleganciáját a Marosvásárhelyen található Teleki Téka képviseli. Székelyföld építészetének különleges színfoltját jelentik a népies stílusú, barokk és klasszicista stílusjegyeket felhasználó háromszéki kúriák.
Erre a korra esik a székely történelem egyik legtragikusabb eseménye, a madéfalvi veszedelem. Mária Terézia 1762 és 1764 között határőrezredeket szervezett Székelyföldön, azonban a székelyek ősi szabadságjogaikra hivatkozva ellenálltak a császárnő parancsának. A Madéfalván összegyűlő székelyekre éjszaka támadtak rá a bécsi udvar katonái, és mintegy kétszáz székelyt mészároltak le. Az emberek többsége ezt követően feladta az ellenállást és belépett a hatűrőrezredekbe, egy kisebbik részük azonban inkább kivándorolt a Kárpátokon túli Bukovinába.
Székelyek a szabadságharc élvonalában
1848 egyik legfontosabb követelése, Erdély egyesülése Magyarországgal a székelyeket új helyzet elé állította. A magyar forradalomnak elsősorban nacionalista (és nem emancipatórikus) jellegét érzékelő erdélyi románok és szászok a bécsi udvarral léptek szövetségre, míg a székelyek – vállalva az erdélyi polgárháború kockázatát – a magyar forradalmi kormány mellé álltak. 1848. október 16-án gróf Mikó Imre elnöklete alatt megtartott agyagfalvi nemzetgyűlésen 60 ezer székely biztosította támogatásáról a forradalmat.
A császári hadseregnek az év végéig sikerült ellenőrzése alá vonni Erdély egész területét. Egyedül Háromszék nem adta meg magát, ahol a székely származású Berde Mózes kormánybiztos, valamint a híres ágyúöntő, Gábor Áron irányításával sikeresen megszervezték az ellenállást. Az Erdély átmeneti felszabadítását eredményező tavaszi hadisikerek nagyrészt a székely katonáknak és a háromszéki ágyúknak volt köszönhető, ez a hadi potenciál azonban nem volt elégséges ahhoz, hogy megállítsa a Kárpátok hágóin 1849 nyarán bevonuló cári hadsereget. A székelyek a szabadságharc leverésébe nem tudtak könnyen belenyugodni: 1852-ben az osztrák titkosrendőrség egy titkos összeesküvést leplezett le, amelynek célja a forradalom lángjának újjáélesztése volt.Az agyagfalvi nemzetgyűlés emlékműve
A dualizmus kora
Az 1867-es kiegyezés nemcsak alkotmányos berendezkedést és polgári jogegyenlőséget teremtett Magyarországon, hanem egyúttal lehetővé tette, hogy Erdély és benne Székelyföld 300 éve után ismét Magyarország részévé váljék. A meginduló kapitalista fejlődés ellenére Székelyföldnek az ország egészéhez képest fennálló viszonylagos gazdasági elmaradottsága a következő évtizedekben is fennmaradt, a szegénység és a túlnépesedés székelyek ezreit kényszerítette a szülőföld elhagyására. Sokan Budapesten vagy Bukarestben vállaltak munkát, de tömegek vándoroltak ki ekkoriban az Egyesült Államokba is. Jelentős késéssel, csak a 20. század elejére épült meg a Marosvásárhelyet Sepsiszentgyörggyel összekötő „székely körvasút”, amely nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy Székelyföld bekapcsolódhasson a Monarchia egészének gazdasági vérkeringésébe.
A művelődés terén ebben a korban került sor Székelyföld értékeinek tudatos számbételére, összegyűjtésére: Orbán Balázs 1873-ban elkészítette Székelyföld átfogó leírását tartalmazó kitűnő művét, 1875-ben pedig megalapítják a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot.
A székelyföldi városok arculatát jelentős mértékben meghatározták a 20. század fordulóján épült szecessziós épületek, amelyek között különleges értéket képvisel a Komor Marcell és Jakab Dezső által tervezett marosvásárhelyi Kultúrpalota és régi városháza. Szintén az első világháború előttről származnak Kós Károly erdélyi népi építészet elemeit felhasználó épületei, amelyek közül leginkább Sepsiszentgyörgyön csemegézhetünk.Marosvásárhelyi Kultúrpalota
Az első világháború
A román hadsereg először 1916. augusztus 27-én indult meg, hogy megszállja a Székelyföldet, miután néhány nappal korábban az antant hatalmak szerződésben ismerték el Románia jogát Erdélyre. A székely civil lakosság pánikszerűen menekült nyugat felé, a románok lényegében üres városokat találtak. A bevonuló katonákat az egyesült osztrák-magyar és német haderő ősszel még ki tudta verni, azonban Székelyföld az 1918 végén bekövetkező második román megszállása ellen – az időközben megkötött fegyverszüneti megállapodás értelmében – már nem volt érdemi ellenállás. Látva a történelmi Magyarország elkerülhetetlen szétesését, székely értelmiségiek elkeseredett kísérletet tettek – a népek önrendelkezési jogának wilsoni elve alapján – egy önálló Székely Köztársaság megalapítására. Az ötlet még az erdélyi magyarok körében sem aratott osztatlan sikert, a szervezkedés vezetőjét, Paál Árpádot pedig a románok hamarosan letartóztatták.
Az új román hatalom már az első évektől kezdve tudatosan törekedett Székelyföld magyar dominanciájának megtörésére, a magyar nyelv használatának visszaszorítására, a magyar szimbólumok, szobrok közterületekről történő eltávolítására. A székely köztisztviselők egy része Magyarországra menekült, helyükre csak románul beszélő hivatalnokok kerültek. A székely állami iskolákban román tanárok jelentek meg, a magyar nyelvű oktatást igyekeztek az egyházi intézményekre korlátozni.
Kicsi magyar világ
A német-olasz döntőbíróság által meghozott második bécsi döntés értelmében 1940 szeptemberében a magyar honvédség birtokba vette Észak-Erdélyt, benne Székelyföldet. A székelyek viseletbe öltözve, örömmámorban élték meg a 20 évig tartó román uralom végét, az úgynevezett „kicsi magyar világra” sokan a mai napig nosztalgiával gondolnak vissza. A magyar kormány lehetőségeihez mérten tetemes pénzt fordított Székelyföld fejlesztésére, ugyanakkor a szerves egységet alkotó Erdély kettéválasztása miatt jelentkező gazdasági nehézségeket is kezelnie kellett. Székelyföld és Magyarország között például a megszakadt vasút összeköttetést újból meg kellett teremteni, a vasútvonal egy része ugyanis román területen maradt.
Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy Magyarországról érkező, a román tisztviselőket felváltó új hivatalnoki réteg és a helyi lakosság közötti viszony távolról sem volt súrlódásmentes, sokan panaszkodtak a hatóságok túlkapásaira. Az összmérleget azonban leginkább a zsidók elleni intézkedések rontják le súlyosan: a Székelyföldön élő, a visszacsatolást kezdetben szintén lelkesen ünneplő közel tízezer zsidó ellen ugyanúgy alkalmazták a jogfosztó magyarországi törvényeket, majd 1944 tavaszán a megsemmisítő táborokba deportálták őket.
Románia 1944 augusztusi átállása a szövetségesek oldalára hamar véget vetett a „kicsi magyar világnak”: a szovjet és román csapatok néhány hét leforgása alatt elfoglalták Székelyföldet, amely ismét Románia részévé vált. A székely katonák kezdetben, különösen az Úz völgyében próbáltak ellenállást kifejteni, azonban a túlerővel szemben nem látták értelmét a nagyobb vérontásnak.
A kommunizmus évtizedei
Az 1945-et követően kiépülő új, immár kommunista román állam a székely önállóság, társadalmi önszerveződés megmaradt pilléreit is ellenőrzés alá vonta: államosította a gazdasági vállalkozásokat, felszámolta az egyesületeket és frontális támadást intézett a nemzeti lét megtartásában vezető szerepet játszó egyházakkal szemben, egyebek mellett elvéve iskoláikat. Mindezek ellenére a kommunizmus – az egyenlőségi eszme és a román nacionalizmus visszaszorításában játszott szerepe miatt – Székelyföldön viszonylag népszerű volt, sok székely lépett be a Román Kommunista Párt soraiba. Az első csapást a kommunista mozgalomra Székelyföldön is 1956 jelentette, a magyar forradalommal szimpatizáló székelyek körében valóságos bosszúhadjárat indult, több száz embert ítéltek börtönbüntetésre.
Az 1965-ben hatalomra kerülő Nicolea Ceauşescu totális állami irányítást és ellenőrzést vezetett be az élet minden területén, maga körül pedig személyi kultuszt alakított ki. A titkosrendőrség, a Securitate teljes megfélemlítés alatt tartotta a lakosságot, az életszínvonal pedig az elhibázott gazdaságpolitika miatt az 1980-as évekre a harmadik világ szintjére zuhant vissza. Az eszeveszettnek tűnő falurombolási terveknek Székelyföldön Bözödújfalu esett áldozatul.Az elpusztított Bözödújfalu emlékhelye
Magyar Autonóm Tartomány
Szovjet nyomásra és mintára 1952-ben létrehozták a – körülbelül a történelmi Székelyföld területével megegyező – Magyar Autonóm Tartományt, amelyben a lakosság több mint háromnegyed részét székelyek alkották. A tartomány ugyan nem rendelkezett valódi autonómiával, de széles teret engedett a magyar nyelv használatának, a magyar kultúra virágzásának, magyar részvételre a közigazgatásban (a vezetők körülbelül négyötöde magyar volt), így összességében javulást jelentett a székely közösség életében. A román politikai elit egyáltalán nem örült a különleges státuszú tartomány létrejöttének, a Székelyföldön élő románok egy része pedig – az alig nyolc évvel korábban megszűnt magyar uralom emléke miatt – ismét fenyegetésként élte meg az új helyzetet. Nem véletlen, hogy a tartományt 1960-ban Maros-Magyar Autonóm Tartomány néven átszervezték: Háromszéket elcsatolták tőle, Maros megye román többségű területeit viszont hozzácsatolták, ezáltal 62 százalékra csökkentve a magyarok arányát.
A tartományt az 1968-as közigazgatási átszervezéskor beolvasztották a román megyerendszerbe, a székelyeknek a kommunista közigazgatás keretein belüli önkormányzatiságát pedig megszüntették. Ennek megfelelően a történelmi Marosszék a mai, román többségű Maros megye középső részének, azaz Marosvásárhely környékének felel meg (Maros megye 36 százaléka székely), Udvarhelyszék és Csík együtt Hargita megyébe kerültek (83 százalék székely), Háromszéknek pedig Kovászna megye lett neve (72 százalék székely). Ezt követően gyorsult fel Székelyföld legnagyobb városának, Marosvásárhelynek Kárpátokon túli románokkal történő felduzzasztása, amely a város magyar jellegének részleges elvesztéséhez vezetett.
Rendszerváltás Székelyföldön
Az 1989-es forradalmat követően Székelyföldön is megnyílt a lehetőség a demokratikus társadalmi viszonyok kialakítására. A román politikai elit és közvélemény lényegében minden téren elfogadta a székelyek társadalmi önszerveződését egészen addig a pontig, amíg az nem jelenti kollektív jogok követelését és nem veszélyezteti a román nemzetállam egységét. A magyar nyelvű oktatás kérdése nagyrészt rendeződött, a kommunizmus idején államosított egyházi iskolákat az egyházak visszakapták, de az állami iskolák nagy részében is újraindult a magyar nyelvű oktatás. Csíkszeredában 2001-ben magyar tannyelvű – Marosvásárhelyen és Kolozsváron is fakultással rendelkező – magánegyetem nyílt, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem néven.
A székelyek politikai képviseletét – szinte kizárólagos jelleggel – az 1989 decemberi forradalom napjaiban megalakult Romániai Magyar Demokratikus Szövetség (RMDSZ) látja el, népszerűsége az erdélyi magyarok körében 80-90 százalék körül van. Az RMDSZ egy etnikai alapon szerveződő gyűjtőpárt, amely deklaráltan – a konzervatívtól a liberálison keresztül a baloldalig – a legkülönbözőbb ideológiai irányzatokat foglalja magában. Bár történtek kísérletek új pártok alapítására (Erdélyi Magyar Néppárt, Magyar Polgári Párt), a mai napig nem sikerült RMDSZ-nek az élet számos területét átszövő politikai monopóliumát megtörni.
Az RMDSZ – látva a román társadalom és a politikai elit ellenséges viszonyát a magyar kisebbségi jogok kiterjesztésének kérdésében – a kompromisszumokra hajló, „kis lépések” politikájában hisz. Bár kétségtelenül számos sikert tudnak felmutatni, az RMDSZ politikáját a kezdetektől fogva sokan lassúnak és eredménytelennek tartják.
A 2010-es évek közepe óta – egy hosszú ideig tartó, távolságtartó, sokszor ellenséges viszonyt követően – az RMDSZ szoros szövetségi politikát folytat a Fidesszel, a kritikusok szerint a párt lényegében a magyarországi jobboldal politikáját képviseli Erdélyben. Talán ezzel is összefügg, hogy az RMDSZ egyes konkrét megnyilatkozásaiban európai viszonylatban erősen konzervatívnak számító irányba mozdult el. Ami az európai politikát illeti, az RMDSZ – némileg meglepő módon – a jobbközép pártokat tömörítő Európai Néppárt keretében tevékenykedik, holott általában a nemzeti kisebbségeket képviselő pártok – a skótoktól a katalán pártokig – a nemzetállamok helyett az európai regionalizmust támogató Zöldek-Európai Szabad Szövetségben dolgoznak.
Lesz-e székely autonómia?
Európában a székely közösség a legnagyobb nemzeti kisebbség, amely a mai napig nem rendelkezik területi autonómiával. Sokak szerint az autonómia megteremtése jelentheti a megoldást az egy nyelvi tömbben élő székelyek sorsának hosszú távú rendezésére, a Románián belüli otthonosságérzetének megteremtésére, amint azt a nyugat-európai nemzeti kisebbségek esetében példák sora bizonyítja. A székelyek körében az autonómia támogatottsága igen magas, míg a román közvélemény – aggódva az ország területi egysége, Székelyföld esetleg kiválása miatt – szinte egyhangúan elutasítja azt (a román lakosság mindössze 6,5 százalék támogatná). Az autonómiát a román alkotmány sem teszi lehetővé, a magyar képviselők több alkalommal nyújtottak be tervezeteket a bukaresti parlament elé, amiket sorra elutasítottak. Az autonómiának egyébként vannak kritikusai a székelyek között is, egyesek attól tartanak, hogy az a székelyek még nagyobb etnikai bezárkózását eredményezné, és helyette inkább a romániai közélet liberalizálásától várják a megoldást. Valószínűsíthető azonban, hogy egy, az asszimilációval szemben intézményileg védtelen közösség életében épp az autonómia az, ami biztonságérzetet teremt, és ez teheti őket nyitottabbá a román többséggel történő együttélésre.
Székelyföld autonómiájának megteremtésének ügyét a 2003-ban kifejezetten ebből a célból megalakuló Székely Nemzeti Tanács vállalta fel. A Székely Nemzeti Tanács autonómiatörekvései a sokévszázados székely önkormányzatiság hagyományán és az európai egyezményekben megfogalmazott elveken alapszanak. A területi autonómia lényege, hogy Székelyföld néven létrejönne egy, a saját belső ügyeit nagyfokú önállósággal intéző közigazgatási egység, amelynek a román mellett a magyar is a hivatalos nyelve lenne.
A Székely Nemzeti Tanács különféle módokon igyekszik nyomást gyakorolni a román közvéleményre. 2006 és 2008 között például nem hivatalos népszavazást szervezett a székely autonómiáról, amin több 200 ezer ember 99 százalékos arányban támogatta az autonómiát. 2013 őszén nagy médianyilvánosságot kapott a „Székelyek Nagy Menetelése” nevet viselő demonstrációjuk, amelyen 150 ezer székely élő láncolót alkotott Berectől, Gábor Áron szülőfalujától az ágyúöntő életének végét jelentő csata helyszínéig, Kökösig. Az egyik legfontosabb eredményük Székelyföld zászlajának elfogadása, hivatalossá tétele volt, amely konkrét „arcot” adott Székelyföldnek. A zászló az elmúlt években családi házakon és középületeken egyaránt széleskörben elterjedt, ez utóbbiak esetében természetesen a román és általában az európai uniós zászló társaságában. Kijelölték az autonómiára vágyó Székelyföld hivatalos, a székely székek történelmi határaitól némileg eltérő határait is, amely vizuálisan is könnyen megjeleníthetővé tette Székelyföldet.Székely zászló
A székely kapitalizmus
Románia az elmúlt években a lakosság tényleges életszínvonala tekintetében megelőzte Magyarországot, és a jólét emelkedésének jelei a székelyek körében is érzékelhetők: úton-útfélen elegánsan öltözött embereket, vendégekkel teli éttermeket, áruval teli, modern üzleteket találunk. A benyomások alapján pezseg a székely kapitalizmus: az az érzése van az embernek, hogy a székelyek mind vállalkozók, rengeteg az apró üzlet, a saját vállalkozását hirdető céges autó.
A valósághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy Erdélyen belül mind az egy főre eső GDP, mind a gazdasági növekedés Székelyföldön a legalacsonyabb, amiből következik Székelyföld egyébként is szerény – jelenleg alig több mint öt százalékos – részesedése az Erdélyben megtermelt GDP-ből egyre gyengülő tendenciát mutat. Ehhez járul még hozzá a gazdasági teljesítmény egyenlőtlen eloszlása: a GDP több mint 50 százalékát ugyanis Marosszéken termelik meg, míg a maradék nagyjából egyenlő mértékben oszlik meg a többi négy szék között.
A MOL-on és az OTP-n kívül még több ezer kevésbé ismert magyarországi érdekeltségű cég működik Romániában. Jelentős részük nyelvi okokból valamelyik székelyföldi várost választja székhelyéül, székelyeket vesz fel alkalmazottként, így fontos szerepet játszanak Székelyföld gazdasági életének felpezsdítésében. Magyarország és Székelyföld, a magyarság két nagy etnikai tömbje közti gazdasági kapcsolatok, ideértve a turizmust is, még számtalan lehetőséget rejtenek magukban, a fejlődés egyik fő akadálya, hogy a mai napig nincs autópálya-összeköttetés a két terület között.A békebeli időket idéző székely kapitalizmus
Románok kisebbségben
A 810 ezer lakosú Székelyföldön egységes nyelvi tömbben közel hatszázezer székely él, a legnagyobb arányban Udvarhelyszéken (96 százalék), míg a legalacsonyabb arányban Marosszéken (53 százalék). Az erdélyi magyar városok a 20. század folyamán szinte mind elveszítették a magyar többségüket, a székely városok azonban ez alól kivételt képeznek. A legnagyobb arányban Székelyudvarhelyen élnek magyarok (34 ezer lakos 92 százaléka), de stabil magyar többség található Kézdivásárhelyen (18 ezer lakos 88 százalék), Gyergyószentmiklóson (18 ezer lakos 83 százaléka), Csíkszeredában (39 ezer lakos 79 százalék) és Sepsiszentgyörgyön is (56 ezer lakos 74 százaléka). Egyedül a legnagyobb székely városban, a 134 ezer lakosú Marosvásárhelyen veszítette el a magyar nyelvű közösség a többségét (jelenleg 43 százalék), és tendencia úgy tűnik megállíthatatlanul folytatódik.
A Székelyföld több mint 20 százalékát kitevő román közösség elsősorban Marosvásárhelyen és környékén, Gyergyó északi részén és Háromszék déli részén él. A románok viszonyulása Székelyföldhöz, a székely néphez nagyon változatos képet mutat. Az évszázadok során letelepedett románok egy jelentős része beolvadt a környező székelyek közé (egyesek szerint az asszimiláció ma is tart), míg mások ugyan megtartották román identitásukat, de tökéletesen megtanultak magyarul, és a munkahelyükön, a helyi közösségekben harmonikusan élnek együtt a székelyekkel. Persze akadnak olyan Székelyföldön élő románok is, akik a román nyelv hivatalos státuszára hivatkozva csak románul beszélnek, és elvárják, hogy a többség alkalmazkodjon hozzájuk, sőt arra is van példa, hogy egyesek Székelyföld létét is megkérdőjelezik. Általánosságban igaz az is, hogy a székely és a román identitású közösség kulturálisan két párhuzamos világban él, és a két világ között csak csekély az átjárás létezik.
Romániában a nők termékenységi rátája Magyarországéhoz hasonlóan 1,5 körül mozog, épp Székelyföld azonban úgy tűnik kivételnek számít: egyre inkább elterjedtebb errefelé a három gyermeket vállaló család. A Magyarország irányában történő kivándorlás az életszínvonal kiegyenlítődése következtében jelentősen visszaesett, ha valaki menni szeretne, akkor inkább nyugatra megy pénzt keresni, és néhány év után hazatér. Léteznek olyan előrejelzések, amelyek szerint az elkövetkező években Székelyföldön belül a magyarok aránya enyhén, de emelkedni fog.Magyar és román feliratok egy sepsiszentgyörgyi kávézó ablakán
Fedezd fel Székelyföldet!
Szecesszió Marosszéken – Székelyföld – látnivalók I.
Marosszék legfőbb látnivalója természetesen Marosvásárhely...
TOVÁBB
Hagyományőrző Udvarhelyszék – Székelyföld – látnivalók II.
Akik csak néhány napra érkeznek Székelyföldre...
TOVÁBB
Sör és jégkorong: Csíkszék – Székelyföld – látnivalók III.
Csíkban találjuk a híres erdélyi búcsújáró helyet...
TOVÁBB
A romantikus Gyergyószék – Székelyföld – látnivalók IV.
A legtöbben a vadregényes Gyilkos-tó és a drámaiságában...
TOVÁBB
A mesés Háromszék – Székelyföld – látnivalók V.
A távoli Háromszéket méltatlanul kevesek látogatják...
Ebben a fejezetben rövid áttekintést adunk Erdély fordulatokban gazdag történelméről, az ókortól egészen az 1989-es forradalomig. Utazás előtt, alatt vagy akár utána is hasznos lehet elolvasni, vagy akár csak a felmerülő témával kapcsolatban egy-egy fejezetet fellapozni belőle. Aki az … Tovább
A klasszikus nevezetességeket tartalmazó lista az Erdélyt kevésbé ismerőknek készült, számukra szeretné érzékeltetni az erdélyi látnivalók rendkívüli gazdagságát, sokszínűségét. Az Erdéllyel történő ismerkedést ezzel a listával érdemes kezdeni, és a következő útitervbe minél több pontját … Tovább