Szent Anna-tó és a Mohos-tőzegláp

Szent Anna-tó és a Mohos-tőzegláp

A Szent Anna-tó (Lacul Sfânta Ana) egy kialudt vulkán, a Csomád-hegység két kráterének egyikében alakult ki, a tenger szintje felett 950 méter magasságban. A majdnem teljesen szabályos kör alakú tavat hegyek gyűrűje veszi körül, teljesen elzárva azt a külvilágtól. Nyáron a tavat elárasztják a kirándulók, s ugyan fürdeni a vízminőség védelme miatt 2018 óta nem szabad, csónakázásra van lehetőség (20 lej/óra). A tó partja infrastrukturális szempontból meglehetősen puritán: kürtőskalácson kívül más étkezési lehetőség nincs, a mellékhelyiség pedig egy pottyantós WC-ben merül ki (ez utóbbi a csónakbérlő bódétól nem messze, az erdőben van). Számítsunk arra is, hogy mostanában gyakori vendégnek számít errefelé a medve, sokan térnek haza medvés történetekkel a Szent Anna-tavi kirándulásból.

A tó mellett, a domboldalon találjuk az apró, több száz éves múltra visszatekintő Szent Anna-kápolnát. Minden vasárnap 12.30-kor tartanak benne misét, és itt rendezik meg egy július végi vasárnapon az Anna-napi búcsút, amelyre katolikus hívők tömegei zarándokolnak el. Az 1970-es években az Anna-napi búcsúkat a Securitate is élénk figyelemmel kísérte az elő-előforduló rendszerellenes megnyilvánulások miatt.

Mohos-tőzegláp

Feltétlenül érdemes megcsodálni a vulkán másik kráterében kialakult, mintegy 1050 méter magasságban található Mohos-tőzeglápot is. Ennek helyén eredetileg szintén egy tó volt, amelyet ma már egy tíz méter vastagságú (a lábunk alatt puha) és 800 méter átmérőjű tőzegréteg borít, a csillogó vízfelület csak egy-egy helyen látszódik. A látogatást a különleges, jégkorszak korabeli növényfajok teszik igazán emlékezetessé, amelyek között különös, idegenszerű világban érzi magát az idemerészkedő ember. A tőzeglápot vezetővel, deszkákból kiépített ösvényen járhatjuk be, óránként indulnak a csoportok, a séta egy órán át tart.

Megközelítés, étkezés, kemping

A legtöbben a tó előtt másfél kilométerre lévő parkolóban (10 lej), a Mohos-tőzegláp, a kemping és a büfé közvetlen közelében hagyják az autót, és onnan negyedóra (másfél kilométer) alatt lesétálnak a tóhoz. A parkolóban lévő büfében néhány egyszerűbb ételt, egyebek mellett finom miccset készítenek, amit szabadtéren grilleznek. A kempinget a nyári főszezonban is csak kevesen használják, bár ma már angol WC és zuhanyzó is van. Aki szeretne, egészen a tóig is lemehet autóval, de ott már kétszer annyiba kerül a parkolás.