Századokkal ezelőtti hangulat

A magyar királyok a 13. században német bányászokat telepítettek a Felvidék középső részére, az úgynevezett Hauerland-ba, amely egészen a második világháború végéig – a Szepesség mellett – a Felvidék másik nagy német tömbjét képezte. A nemesfémbányászatnak köszönhetően mesés gazdagság halmozódott fel errefelé, amelynek kulturális emlékei a mai napig szinte érintetlenül fennmaradtak. Valamennyi város közül kiemelkedik a hegyekkel körülvett, káprázatos fekvésű Selmecbánya (németül Schemnitz), régi városmagja ugyanis messze ennek a legnagyobb és legváltozatosabb, zegzugos kis utcái hosszan kanyarognak felfelé a domboldalakon. Viszonylagos zártságának köszönhetően Selmecbánya a mai napig őrzi a Magyar Királyság évszázadokkal ezelőtti hangulatát, a múltidézést ráadásul színvonalas történeti és művészeti kiállításokkal tehetjük teljessé.

A nemesfénybányászat élvonalában

Selmecbánya középkori virágzása után a 18. században élte igazi aranykorát, ekkoriban alakult ki a város mai barokk képe. A fellendülés az ezüstbányászat hatékonyságát emelő műszaki újításoknak, például a széles körben elterjedt vízszivattyúknak volt köszönhető, melyeket Selmecbánya az elsők között alkalmazott a világon. A szivattyúk működtetéséhez szükséges vízi energiát a város környékén létesített több tucat mesterséges tó biztosította, amelyek egy része szintén a mai napig fennmaradt. A városnak a bányászatban betöltött vezető szerepét ismerte el Mária Terézia, amikor 1763-ban Bányászati Akadémiát alapított Selmecbányán, amely akkoriban a földkerekség első felsőfokú végzettséget nyújtó műszaki iskolájának számított. Ebben az időben Selmecbánya mintegy 25 ezer lakosával Magyarország legnagyobb városai közé tartozott, azonban a hegyek szorítása miatt sosem tudott tovább növekedni, sőt lélekszáma később csökkenni kezdett, és jelenleg alig haladja meg a 10 ezer főt. A 20. század elején a lakosságnak több mint 40 százaléka magyar volt, ma már azonban a turisták kivételével gyakorlatilag nem hallani magyar szót az utcákon.

A környék nagyvárosa

A régi bányavárosok közül egyedül Besztercebánya tudott jelentősen növekedni: a 19. századtól kezdve, majd különösen a szocialista iparosítás eredményeképp Szlovákia egyik legnagyobb városává, központi elhelyezkedésénél fogva az ország földrajzi értelemben vett „fővárosává” vált. Mindazonáltal a reneszánsz és barokk épületekkel körbevett főtere a mai napig a Felvidék egyik legszebb történelmi tere maradt, amelyet nyaranta éttermek és kávézók teraszai lepnek el.

Fotó felül: ©Maran Garai/Shutterstock.com