A gelencei templom

A gelencei templom

A Kézdivásárhelytől kilenc kilométerre délre fekvő Gelencén (Ghelinţa) található az egész Székelyföld egyik legismertebb műemléke, a Világörökség részét képező katolikus templom. A templom szinte teljes belső falát töredékes középkori freskók díszítik, a képek azonban viszonylag nehezen kivehetők, különösen Bögöz és a Székelyderzs ragyogó falfestményeihez képest.

Szent László-legenda

A legjobb állapotban a Szent László-legenda 1330-as években készített képsorozata maradt fenn. Jól látható, amint a király üldözőbe vesz egy kun katonát, aki egy elrabolt magyar lánnyal menekül, majd Szent László (fehér lovon) és a kun vitéz (piros lovon) küzdelme elevenedik meg. A történet szerint az elrabolt magyar lány a király kardjával előbb levágja a kun lábát, majd később a fejét. A legenda utolsó jelenete, amikor a lovagkirály a lány ölébe hajtja fejét, a gelencei templomban hiányzik. A Szent László-legenda alatti sorban Jézus szenvedéstörténete elevenedik meg a jeruzsálemi bevonulástól a keresztfáig. Ezek a képek a 15. század elején készülhettek, közel egy évszázaddal később.

Stílusok keveredése

A templomot a 13. században, a tatárjárásután építették román stílusban. A későbbi évszázadok folyamán többször átépítették, így ma több stílus elemei keverednek benne: a főhajó román, a 16. század elején épült szentély gótikus hálóboltozatos, a hajó kazettás mennyezetét reneszánsz virágminták díszítik (1628), míg a főoltár, a két mellékoltár és a karzat már 18. századi barokk. A főoltár közepén Mária mint „Napbaöltözött Asszony”, bal oldalt Szent István, jobb oldalt pedig Szent László alakja jelenik meg. Az oltártól balra, a falban keressük meg a gótikus szentségtartót, melynek évszámát (1503) rovással jelölték, illetve a karzat alatt az ősi székely szimbólumnak számító nap és hold meseszerűen megrajzolt képét.

Tel: 0752-376-378