Kneza Mihaila sétálóutca

Kneza Mihaila sétálóutca, Belgrád

Az elegáns kirakatokkal, éttermekkel és kávézókkal szegélyezett sétálóutca a belváros központi terét, a Trg Republikét köti össze a várral. A Trg Republike fölé a Nemzeti Múzeum (Narodni muzej) neoreneszánsz épülete (1903) magasodik, amely egy vadonatúj állandó kiállítás keretében tárja elénk Szerbia legfontosabb művészetörténeti emlékeit. Az épület előtt a sétálóutca névadója, Obrenovics Mihály, a török igát 1867-ben végleg lerázó, az ország hajóját Európa felé fordító szerb fejedelem lovas szobra áll. Ha szemben állunk a múzeum épületével, jobb kéz felől látható a szintén neoreneszánsz stílusú Nemzeti Színház (Narodno pozorište), amelyet a törökök előzése után nem sokkal, 1869-ben adtak át.

A sétálóutca egyik szépen felújított klasszicista épületében található a magánmúzeumként működő Zepter képtár (Muzej Zepter Kolekcija), amely a 20. század második felében alkotó, illetve kortárs szerb festők műveiből mutat be gazdag ízelítőt. Érdemes egy pillantást vetni a sétálóutca legszebb homlokzatú épületére, az 1924-ben átadott Szerb Tudományos és Művészeti Akadémiára (Srpska akademija nauka i umetnosti) is, sőt ha tehetjük, az előcsarnokába is kukkantsunk be.

Nemzeti Múzeum
Trg Republike 1a, tel: 060-807-5020, www.narodnimuzej.rs
Nyitva: kedd-szerda, péntek, vasárnap 10.00-18.00, csütörtök és szombat 12.00-20.00
Belépő: 300/150 dinár

Zepter Képtár
Kneza Mihaila 42, tel: 011-328-3339, www.zeptermuseum.rs
Nyitva: kedd-szerda, péntek, vasárnap 10.00-20.00, csütörtök, szombat 12.00-22.00
Belépő: 200/100 dinár