Zágráb, a meglepetések városa

A horvát tengerpart különleges vonzereje miatt a legtöbben csak elszáguldanak az autópályán Zágráb mellett, pedig az adriai nyaralás helyett (vagy mellett) érdemes egy alkalommal magát a horvát fővárost is célba venni.  A legtöbb látogató őszinte meglepetésként éli meg a közel egymilliós nagyváros pozitív hangulatát, pezsgését, lakóinak kedvességét, látnivalóinak, különösen közgyűjteményeinek gazdagságát.
 
Zágráb 1991 óta a független Horvátország fővárosa, ahol tökéletes harmóniában él egymás mellett a magyar történelemmel összefonódott horvát középkor és az Osztrák-Magyar Monarchia 19. század végi eklektikus világa.  Érezhetően egy nagy múltú nemzet központjában járunk, ahol – a Nemzeti Színháztól a klasszikus nemzeti panteonig – megtalálható a 19. századi nemzeti újjászületés minden nélkülözhetetlen intézménye.  A város nagy előnye, hogy a mai napig emberléptékű maradt: hatalmas bevásárlóközpontok helyett sétálóutcák szövik át a belvárost, zsúfolt autóforgalom helyett villamossínek hálózzák be az utcákat, a számtalan teraszos kávézónak, vendéglőnek köszönhetően pedig valósággal lüktet az élet, különösen esténként.  Kevesen tudják, hogy Zágráb jelentős képzőművészeti és iparművészeti gyűjteményekkel büszkélkedhet, a gazdag kereskedelmi és kulturális kapcsolatoknak köszönhetően telis-tele nyugat-európai műkincsekkel.
 
Zágráb Európán belüli helyének megértéséhez tudni kell, hogy Horvátország területe a középkorban két részre oszlott:  a Dráva és a Száva vidékén elterülő, erős magyar hatás alatt álló Szlavóniára és az Adriai-tenger partvidékén fekvő, a velencei befolyásnak köszönhetően már a mediterrán kultúrkörhöz tartozó Horvátországra.  Ma mindkét területet egységesen Horvátországnak nevezzük, azonban a kulturális különbség a két országrész között a mai napig érezhető.  A Száva partján fekvő Zágráb eredetileg a szlavón területnek volt a központja, ezért jóval közelebb áll a Kárpát-medence nagyvárosaihoz, mint például Fiuméhez vagy Splithez.  Az 1242-ben szabad királyi várossá nyilvánított Zágráb, a mai Polgárváros a középkorban többnyelvű, kereskedőváros volt, ahová a betelepülő német és magyar polgárok mellett egy nagyobb közösség érkezett Itáliából is.
 
A 19. század elejétől kezdve a kereskedelmi élet a Polgárvárosból lassan leköltözött az Alsóvárosba, elsősorban az Ilica utcába, az üzleti élet fő irányítói pedig – a Balkán sok városához hasonlóan – a görögök lettek.  A század második felében az Alsóváros hatalmas fejlődésnek indult, ekkor alakították ki az egymással párhuzamosan futó utcákat, a sugárutakat, ekkor jelölték ki a városi parkok határait, és – nagyrészt osztrák és német építészek tervei alapján – építették fel a pompás, historikus stílusú épületeket.  A város fejlődését paradox módon felgyorsította az 1880-ban pusztító földrengés, ezt követően ugyanis újult erővel kezdődött újra a városépítés.  Az építészek közül kiemelkedik a 19. század végi városképre meghatározó hatást gyakorló Hermann Bollé, akinek nevéhez a székesegyháztól az Iparművészeti Múzeumig számos zágrábi középület fűződik.  A horvát főváros 1920 után hét évtizeden keresztül a sok horvát által fejletlenebbnek tartott Belgrád fennhatósága alá került, az együttélés azonban – a gasztronómián kívül – kevés érezhető nyomot hagyott a város életében.

   

KAPCSOLÓDÓ KÖNYV