Wachau, a barokk paradicsom

A világörökségi védettség alatt álló „osztrák Dunakanyar” az ősi várak és kolostorok szerelmesei mellett a könnyed kerékpártúrák és az osztrák borok kedvelői körében is lankadatlan népszerűségnek örvend.  A Duna völgyének ezen szakaszán a festői szépségű természet és a tobzódó barokk művészet olyan páratlan összhangja jött létre, amely jó kedvre derít minden idelátogatót.
 
A Bécstől mintegy 80 kilométerrel nyugatra fekvő Wachauban az osztrák középkor elevenedik meg előttünk, az itt fogva tartott Oroszlánszívű Richárdtól a gótikus templomok méltóságteljes világáig.  A terület fontos szerepet játszott a formálódó Ausztria életében, hiszen a 10. és 13. század között uralkodó Babenbergek kezdetben a Wachau völgyében fekvő Melkből irányították „Ostmark”-ot, a német „keleti végeket”.  A Babenbergek idején jelentek meg a különböző szerzetesrendek, amelyek kiterjedt földbirtokaik révén meghatározó szerepet vállaltak a folyóvölgy gazdaságának megszervezésében, kultúrájának felvirágoztatásában.
 
A későbbi Habsburg korszak talán legsikeresebb időszaka a 18. század első fele, VI. Károly uralkodásának ideje volt, ennek a kornak az egyedülálló barokk alkotásait láthatjuk a melki, a göttweigi vagy a dürnsteini kolostorok falai között.  A katolicizmus előretörése az 1780-as években egy időre megtorpant: a felvilágosult II. József a kolostorokat átmenetileg feloszlatta, vagy szigorú rendszabályokkal korlátozta tevékenységüket.  A barokk diadalútja azonban a 18. század második felében is folytatódott, ebben az időszakban lépett ugyanis színre egy helyi művész, Martin Johann Schmidt, vagy ahogyan a művészettörténészek emlegetik „Kremser Schmidt”, aki nagyszerű oltárképekkel, freskókkal, szobrokkal árasztotta el a környék templomait, kolostorait.
 
A Wachau völgye Ausztria egyik legjelentősebb szőlőtermő vidéke, ahol különösen a fehér szőlő számára ideálisak a feltételek.  Már a középkorban is nagy mennyiségben állítottak elő bort; jelentős részben maguk a kolostorok is ebből gazdagodtak meg, jó minőségű boraikat a Dunán juttatták el a távolabbi városokba.  Kevésbé ismert, hogy a különleges mikroklímának köszönhetően a környék gyümölcsöseiben kiváló minőségű sárgabarackot is termelnek.  A ma már eredetmegjelölési oltalom alatt álló „Wachauer Marille”-ből lekvárt, gyümölcslevet és likőrt készítenek, a vendéglőkben pedig fenséges barackos gombócot főznek belőle.
 
A Wachauba látogatók a vidéki Ausztria legszebb arcát ismerhetik meg, egy nyugodt, békebeli világot, ahol az utcán csak úgy kedvességből ráköszönnek az idegenekre. Ugyanakkor a nyugalom sokszor álmossággal párosul: a helyiek korán fekszenek, így az élet már kora este megáll, s az utcák hamar elnéptelenednek. A vendéglők, ha nyitva is tartanak, sokszor üresek maradnak, ráadásul a dohányfüstös, lambériás, szarvasagancsos éttermek láttán gyakran olyan érzése támad az embernek, mintha Ausztriában valamikor az 1970-es évek tájékán megállt volna az idő.

   

KAPCSOLÓDÓ KÖNYV