Szarajevó, a tolerancia szigete

A magyar határtól elég 300 kilométert megtenni, és Szarajevóban máris olyan érzése van az embernek, mintha egy „kis Törökországba” érkezett volna.  Bosznia-Hercegovina fővárosa első ránézésre egy hegyekkel körbevett, külvilágtól kissé elzárt muszlim városnak tűnik, tele mecsetekkel és bazárokkal, fejkendős asszonyokkal és török kávét szürcsölgető férfiakkal.  Mindeközben persze a Balkán szívében járunk: a hangulat könnyed és laza, leginkább talán Belgrádhoz hasonlít, a kissé lepusztult utcakép elegáns francia butikokkal keveredik.
 
A 400 ezer lakosú várost jelenleg mintegy háromnegyed részben muszlim vallású bosnyákok lakják, a maradék lakosság – ortodox szerbek, katolikus horvátok, illetve egy-egy kisebb szefárd és askenázi zsidó közösség – múltja azonban szintén mélyen gyökerezik a város történelmében.  Szarajevó alapítása óta (1461) egy nyitott, multikulturális város, lakói rendkívül büszkék rá, hogy a különféle nyelvek és vallások évszázadok óta békében élnek egymás mellett.  A török, az osztrák-magyar és a mai modern világ építészeti-kulturális emlékei, a minaretektől a „bécsi kávéházon” át az üveg toronyházakig csak tovább színesítik a várost, nem csoda, hogy Szarajevó pillanatok alatt rabul ejti a látogatóit.
 
A város lakói a közelmúlt szenvedései ellenére pozitívan tekintenek történelmükre, a legjobban az 1463-tól 1878-ig tartó török korszakkal, különösen az „aranykornak” tartott 1500-as évekkel tudnak azonosulni.  Szarajevó ekkoriban az Oszmán Birodalom európai részének legnagyobb kereskedővárosává nőtte ki magát, lakossága elérte az 50 ezer főt, szépségét pedig egyenesen Damaszkuszhoz hasonlították.  A díszes mecsetektől az iskolákon át a közfürdőkig szinte minden ekkor épült, a legfontosabb létesítmények csodával határos módon a mai napig fennmaradtak.  Szarajevó virágzásának az errefelé negatív történelmi alaknak tekintett Savoyai Jenő vetett véget: a várost 1697-ben kifosztotta és felgyújtotta, súlyos károkat okozva az értékes középületekben is.  Az 1878-tól az első világháborúig tartó osztrák-magyar uralmat – a függetlenné válás óta – már nem elnyomásként, hanem szintén virágzó korszakként tartják számon, amely gazdasági fellendülést, modernizációt, az európai életmód és szokások meghonosodását hozta magával.  Végül a jugoszláv korszakról az összeomlás óta kevés szó esik, bár Szarajevóban ma is sokan gondolnak nosztalgiával a titói rendszer multikulturális világára.
 
A 20. század folyamán a város háromszor került a nemzetközi figyelem középpontjába.  Elsőnek 1914 júniusában, amikor a Szarajevóba látogató Ferenc Ferdinánd ellen merényletet követtek el, majd ennek következtében rövidesen kirobbant az első világháború.  Másodszor az 1984-es téli olimpiai játékok kapcsán – a városlakók a mai napig büszkén tekintenek 20. századi történelmük legkiemelkedőbb eseményére.  Alig pár évvel később a világ megdöbbenve figyelte, ahogy Szarajevót ostromgyűrű alá vonják a szerb katonák, és közel négy éven át fegyverek terrorja alatt tartják a város lakóit, pusztítják páratlan értékeit.  A nemzetközi segítségnek köszönhetően Szarajevónak azóta sikerült teljesen újjáépülnie: nemcsak a háború nyomait tüntették el, hanem a legtöbb műemlék is újjászületett, a város friss arculatot kapott.

   

KAPCSOLÓDÓ KÖNYVEK